A tavak mellett élőknek, kiváltképp a halászoknak télen is alkalmazkodniuk kellett az időjárás változásaihoz. Árgus szemekkel kémlelték az eget és megfigyeléseik alapján pontosan tudták, hogy mikor és hogyan szabad jégre lépni, léket vágni, úgymond előkészíteni a terepet a sikeres halászathoz. De hogyan is zajlott a balatoni halászat télvíz idején? Erről szól rövid összeállításunk.
A balatoni jég sohasem mozdulatlan és csendes: ha a tó felett kiderül az ég, hidegebbre fordul az idő, a jég összehúzódik. Ilyenkor élesen süvítő, dörgedelmes hangot adva elválik a parttól és hosszú repedések keletkeznek rajta. A régi balatoni halászok ilyenkor csak annyit mondtak: “Hízik a jég”.
Persze, nem csupán ezt a jelenséget ismerték jól a Balaton halainak ismerői, hanem az úgynevezett turolást is. Ilyenkor, mivel az átmeneti felmelegedés sem hagyja érintetlenül a tó felszínét, a befagyott repedések közelében megnövekszik a nyomás, és a törések helyén feltorlódott jégtáblák keletkeznek.
Az olvadás bekövetkeztével a hasadék szélesedik, előbukkan a víz, az ilyen nyitott turolást nevezték el a környékbeliek rianásnak. Jókai Mór is említi ezt a jelenséget Az arany ember című regényében. Olyan változásként jellemzi, mely egyáltalán nem egyik pillanatról a másikra következik be.Ugyanis a jég soha nem nyílik meg hirtelen, hogy lerántsa a rálépőt. A legendák szerint régen, amikor még lovas kocsival jártak a jégen, a lovak messziről megérezték az efféle vízcsíkot. Megriadtak tőle, innen származik az elnevezés: rianás. A jégpáncél meglétének végső szakasza a gyertyásodás. Az egymást érő rianások következtében a beszivárgó víztől a jég függőleges, hosszúkás oszlophoz hasonló darabokra bomlik. A fellazult, összetört jeget pedig kidobja, felhalmozza az északi szél. Ez a jelenség leginkább a déli parton fordul elő. Fontos volt tudni akkoriban is, hogy a jég olvadása akár hetekig is eltarthat.
Téli halászat hajdanán
Ezért az úgynevezett jégpatkó elengedhetetlen eszköze volt a tavak és folyók lékelésén alapuló téli halászatnak. Tihanyban és általánosságban a Balatonon még a kivágandó lékek helyét is ezzel a szerszámmal jelölték meg. Úgy hívták ezt, hogy „megkörmözik a jeget”.
A jégpatkót a nádvágók is használták, amikor a nádtoló kaszát a jégen maguk előtt csúsztatva „törték a nádat”.
A munka mellett persze mindig jutott idő és lehetőség a Balaton adta szórakozásnak, legyen az a legkézenfekvőbb csúszkálás, a korcsolyázás vagy a fakutyázás. A mai ember számára ez utóbbi talán kevésbé ismerős. A székelyek által korcsiának vagy korcsiacskának is hívott eszköz leginkább szánkóhoz hasonlítható. Két keskeny talpfára egy deszkaülőt rögzítettek, melyre ráülve két szeges végű bottal lökték magukat a jégen. A magas üléssel ellátott fakutya sok esetben arra is szolgált, hogy a balatoni halászok könnyebben kivigyék a tóra a szerszámaikat. Úgyszintén ezzel az eszközzel szállították a hálókat is valamint az eleséget. Mindenki más számára többnyire a jégen való kellemes csúszkálás egyik alkalmatossága volt a fakutya.
